Kedves Olvasók! (Ha még van olyan...)
Huh.. Ez túl hivatalos volt xd.. Na Drágáim (így jobb) Itt a várva vár 2. fejezet.. Szerintem nem lett rossz. Csak 3 oldalas, de minden benne van, aminek benne kell lennie. Velünk (Alice,Puszmó,Szepy, na meg ÉN) egy ideig nem lesz komihatár :) De azért örülnénk, ha adnátok jelet, h még hányan vagytok. Kérlek ne öljetek meg az írásomért... Puszi: Rose
Egy rég nem hallott ismerős hangja jött a hátam mögül. Tudtam ki az, még sem mertem elhinni. Nagyon jól tudtam. Hogy is ne tudtam volna? Ez a hang, tette még rosszabbá, a kutatóközpontban töltött éveimet. Ő volt az, aki soha nem bízott bennem. Ő volt, aki mindenkinek csak rosszat akart, és mindenkit csak bántott. Az egyetlen ellenséges mutáns az egész központban. Mindenkivel csak ellenségeskedni tudott. Aztán egy nap, nyoma veszett. Ő volt az első mutáns, aki kitört. De épp ez volt benne a furcsa. A kitörésnek nem volt nyoma sehol. Tisztán emlékszem arra a napra.
„Ültem, az otthonomnak mondott, csapdában, és minden úgy volt mint minden nap. Már napok óta nem ettem, már ha azt a valamit, ételnek lehet nevezni, amit ott adtak. Már órák óta a gondolataimba voltam elmerülve, nem tudom mikor, de elaludtam. Úgy tűnt csak perceket, mégis talán 8-10 órát is átaludhattam. Arra ébredtem, hogy a vészsziréna, vörösen pulzál, és fülsüketítő ricsaj tölti be az üres helységet.
Az őrzöm, ijedten kapta fel a fejét. Hamilton rontott be az ajtón fejvesztve, és úgy kiabált mintha az élete függne tőle:
-A 8-AS SZÁMÚ MUTÁNS MEGSZÖGSZÖKÖTT! AZ ÉPÜLETET LEZÁRNI!”
Ekkor még csak 15 éves voltam. Már nem csak biológiailag, hanem mentálisan is. Sose felejtem el azt a napot. Hát, hogy ne tudtam volna, hogy aki a számra tapasztotta a kezét, miközben büdös leheletével a fülembe liheg, az nem Ő? Éreztem kapkodó, büdös leheletét az arcomon, koszos kezét a számon. Szinte láttam, a kreol bőrén csillogó, izzadságcseppeket, amint folynak végig az arcán, a hideg ellenére. Éreztem, hogy egy penge éles kést szorít a mellkasomhoz, arra várva, mikor teszek egy rossz mozdulatot, és mikor vághatja szívembe. Tudtam, ha csak megnyikkanok, vége az életemnek, és itt hagyom, az élők sorát, szerelmemmel, lányommal, és a családommal együtt. Ezért természetesen nem válaszoltam, mivel Energi is nagyon jól tudta, hogy tudom, ki áll mögöttem. Mert igen, Energi volt az, a 8-as számú mutáns aki azon az estén elhagyta a kutatóközpontot. Éreztem, ahogy kissé erősebben nekinyomódik a kés a mellkasomhoz, és, hogy a ruhám felszakad, majd vér csöpög a fűre. Fájt, de meg sem mukkantam. Csendben tűrtem, hogy hagy élvezze ki a helyzetet. Ha akartam sem tudtam volna semmit tenni. Az életem az ő kezében volt.
Szinte láttam, ahogy lucskos fekete haja a tarkójára tapad, és az izzadságcseppeket egyenként nyalja le a szája széléről, mint valami állat. Szinte azt is láttam, hogy vadállatias szín tiszta fekete szemében, démoni fény csillog. Láttam, ahogy fehérje nélküli szeme, dicsőséggel van megtelve, mintha most nyerte volna el az olimpiát. Ezt mindig is kissé undorítónak találtam. Mindig ilyen volt, s mindig gúnyosan vigyorgott, bármilyen helyzetbe is került. Persze, párszor kiakadt, és akkor félni kellett tőle. Akkor mindent letarolt a szobában. Bár a páncélajtón nem tudott kitörni, a szobán belül tudott pusztítást okozni.
Hirtelen elkezdett lökdösni az erdő felé, és nem ellenkeztem. Nem volt miért. Ha ellenkezek csak rosszabb lesz. Egyre és egyre beljebb mentünk az erdőben. Nem is tudtam, hogy ez ilyen nagy. Már órák óta meneteltünk egyfolytában, és kezdtem fáradni. De ahogy ez a gondolat átfutott a fejemen már meg is álltunk egy sziklánál. Egy nagyon nagy sziklánál. Először nem láttam, hogy valakik állnak a szikla tetején. Nem is akárkik. A szőke, epercsíkos hajú Tanya állt ott, a vörös Victoriával egyetemben. Mindketten elégedetten néztek Energire, mikor megláttak minket. Látszott a szemükben a hatalomvágy, és a bosszú. Éles ütést éreztem a tarkómnál, majd elnyelt a sötétség.
Edward szemszög:
Bella már órák óra nem jelentkezett. Aggódom. Bella már felnőtt nő, tud magára vigyázni, de nem sebezhetetlen. Bármi történhet vele. Eldöntöttem, hogy keresésére indulok. Nem mondtam semmit, csak szó nélkül felálltam, és kisétáltam. Ahogy a hátsókertbe értem, rögtön tudtam, hogy valami nincs rendben. A fű, egy ponton véres volt. Méghozzá Bella jellegzetes vére „díszítette” a füvet. De nem csak úgy magától megvágta magát, vagy hasonló, ezt egy ismeretlen szag bizonyította, amit undorítónak találtam. Kávé szag volt, szegfű, és penész keveréke. Mintha egy rothadó ember járt volna benne. De megvan benne az a pikáns, jellegzetes szag is, ami az összes mutánsnak megvan. Olyan érdekes, de én, reggeli harmatnak tituláltam. Kedvesem, és a többi mutáns szaga, kifejezetten kellemes volt, -különösen kedvesemé- de ez a szag... Borzalmas, és undorító. Már nagyon aggódtam, Belláért. Magától csak nem megy el, szólás nélkül, csak így!
Körbeszimatoltam, és megéreztem, ugyan azt a rothadó szagot, mint az előbb, szerelmemével keverve. Olyan gyorsan, ahogy tudtam elkezdtem követni. Vámpír tempóban, egy óra alatt odaértem, de a szagnyomon látszott, hogy ők több órát menetetek. Végül elértem egy nagy sziklához. Itt ért véget a nyom, de egy részen, szerelmem illata fedte be a füvet. Ez azt mutatta, hogy ellökték, vagy elesett. A szikla körül ismerős illatokat véltem felfedezni. Az egyik szag Victoriához a másik Tanyahoz tartozott. Megtalálták.
Bella szemszög:
Egy sötét pincében ébredtem. Ahogy a szemem megszokta a homályt, rendesen szemügyre tudtam venni a helységet. A padlót vastag porréteg fedte, a sarokban pókhálók tömkelege volt. Sehol egy ablak, csak néhány csonka gyertya világította meg a szobát. Az ajtó, olyan volt mint egy páncéltere ajtaja. Összegyűjtöttem az energiámat, és egy tűzgolyót küldtem az ajtó felé. Kissé megremegett, azonban a reménytelent, még én sem tudom megcsinálni. Nem mentem oda, püfölni az ajtót. Nem kezdtem el ordítani. Csak leültem a terem közepére, és elkezdtem normális hangnemben beszélni, mivel jól tudtam, hogy a házban minimum 2 vámpír van, azok meg simán meghallják.
-Gratulálok! Elfogtatok egy tűzmutánst. De ezt a többiek nem fogják jó szemmel nézni. Annyi vámpírt, vagy akár mutánst fordíthattok ellenem, amennyit akartok, de engem nem tudtok legyőzni, ilyen könnyen! -jelentettem ki, bár hangom kissé remegett. A mellkasomon, a seb amit Energi vágott, égett, és mikor lenéztem, akkor egy vastag csík húzódott. Úgy nézem, elfertőződött, de a rengeteg rászáradt vértől, nem igen tudtam megállapítani. A helyzetemen, a félhomály se igazán segített.
Nem tudom mi volt az oka, de kicsit sem féltem. Mondjuk nem is igazán szoktam félni, de azért ha elrabolja az embert -mutánst- 2 vámpír, meg egy gonosz mutáns, kényszerítve rá, hogy elhagyja a családját, azért már illene félni. De én valamiért még sem féltem, és nem tudom mért. Úgy éreztem, hogy nem fogok örökké itt raboskodni. De lényegtelen. Most itt vagyok, és ez a lényeg.
Kín szemszög:
Mikor Pyro, már elég rég nem jött be, Edward kiment utána. Erre most ő sem jön. Ahogy ez a gondolat átfutott az agyamon, Edward rontott be rémült szemekkel.
-Bellát elrabolta Victoria és Tanya, meg egy másik mutáns! -mondta levegőt kapkodva, pedig semmi szüksége nem volt rá.
Lefagytam, és evvel Sokkoló, és Kaméleon is így volt. Electronak is elkerekedett a szeme, na meg a többiek is idegesek lettek.
-Megkeressük. -mondtam, és most én beszéltem parancsoló hangnemben, átvéve Bella szerepét.
-Igen. -helyeselt egyszerre Sokkoló és Kaméleon is.
-Esme, és Electro, itt maradnak a kicsikkel. -kapcsolódott be Carlise is, mire Esme bólintott, de Electro nem akart mozdulni.
-Electro, kérlek. -néztem rá, mire vonakodva bár, de bólintott, és felment Esmevel együtt az emeletre.
Miután eltűntek rögtön megszólaltam:
-Kettes és hármas párokba rendeződünk. Én,és Kaméleon, Emmett, és Dana, Jasper, Alice és Edward, Carlise, Elizabeth, és Sokkoló. Oké? -kérdeztem, mire bólintottak. Mi megyünk északra, Emmették, délre, Jasperék, nyugatra, és Carliseék keletre. Aki bármi nyomot talál az azonnal értesíti a többieket. -mondtam parancsoló hangnemben, amit most senki nem vett zokon. Mindenki aggódott Pyroért, még Danáék is, pedig ők még csak pár napja ismerték meg.
Elsőként, Jasperék mentek el. (Edward sürgetésére) Majd őket követték Danáék, majd, Carliseék, Sokkolóék, végül pedig mi hagytuk el a házat. Elindultuk megkeresni, Pyrot.
Electro szemszög:
NEM HISZEM EL, HOGY ITT HAGYTAK! Nekem is ott lenne a helyem! Igaz, én fiatalabb, és tapasztalatlanabb, vagyok, de mégis, nekem van az egyik legveszélyesebb erőm! Engem is megmentett Pyro, nem csak őket. Úgy érzem mingyárt felrobbanok.
-Nyugi. Minden rendben lesz. Ha megtalálják őt, akkor szólnak nekünk is. -mosolygott anyaian Esme, ami nekem is mosolyt csalt az arcomra. Mindenkivel kedves, pedig szinte nem is ismer. Mindig is igazi családot akartam, és most úgy érzem megkaptam.
Bella szemszög:
Már órák óta ülhettem a sötétben, mikor hirtelen Victoria, Tanya és Energi tört be az ajtón. Victoria, és Tanya kezébe, egy-egy éles tőr volt, míg Energinél, csupán az a piszkos kis kés volt. Visszazárták az ajtót, és elvigyorodtak.
-Ahogy megbeszéltük. Elősször, megkínozzuk, majd kivágjuk a szívét. -cseverészett Tanya, mintha arról lenne szó, hogy milyen lekvárt kenjenek a kenyérre.
Elindultak felém, és Energi már épp szúrt volna bele a felkaromba, mikor kirobbant az ajtó, és egy régi ismerős állt az ajtóba.
-Remélem hiányoztam. -mosolygott, és elkezdett közelíteni felénk, és őt még öt másik „ember” követte.
