A nap sötét oldala - Előszó

Itt van az Előszó, gyorsan megírtam viszonylag. Még nem írtátok meg a komihatárt, úgyhogy csak akkor lesz első fejezet, ha megírjátok az utolsó fejezetre a kért komihatárt! Remélem, hogy tetszeni fog, és nem akarjátok majd egyenként kitépkedni a hajszálaimat...

Nem bujdoshatok örökre. Döntenem kell. Élet vagy halál? Akkor mit tegyek? Ha szerelmem neve az eszembe jut rögtön rohannék a karjaiba, és kérném, hogy sose engedjen el, de ezek után van kételkedni valóm abban, hogy szeret-e még. Egyáltalán van helyem ebben a világban? Vagy meg kell folyamatosan felelnem a felsőbbrendűek elvárásainak? Miért kell ez? Miért próbálok folyamatosan küzdeni? Talpon lenni, hogy senkit se hagyjak el, miközben engem mindenki elhagyott? Van ennek értelme, vagy csak mindenki elmegy hagyva engem a süllyedő hajóban? Tudom, hogy talán sosem térek vissza oda, de azt is tudom, hogy mennem kell. Nem tudom, hogy hova, nem tudom, hogy hogyan, de mennem kell! Érzem szívemből. Úgy akarok meghalni, mint egy igazi Cullen. A cél érdekében mindent feláldoznék. 

- Eljött! – hallatszott egy kárörvendő hang a hátam mögül. Tudtam, hogy itt vannak, s arra várnak, hogy lecsaphassanak. De nem adom magamat könnyen! Ha meg kell, hogy haljak, akkor tegyem azt méltósággal! Ez egy fontos aranyszabály az életemben, amit sosem szeretnék kihagyni, ami létezem, amíg dobog a szívem. Tanya elvigyorodott, mikor egyenesen a szemébe néztem nem ismerve a félelmet. - Eljött! – harsogta a tömeg meglepetten, de egyben izgatottan is. Meg akarnak ölni. Nem kellett zseninek lennem, hogy ezt tudjam. Bizonyára Tanya, és a vérebei rendesen gyakoroltak a meggyilkolásunkra. Miért is hagyta volna ki, mikor éveket készült rá? Tanya, születésem előtt is meg akarta ölni az anyámat. A legjobb bosszú az, hogy megöli az egyik legfontosabb személyt az életében. Engem. Bár most már ebben is kételkedem, hisz tiszteletlenül bántam vele, holott számtalanszor kockára tette az életét miattam.  Hülye voltam. Egy ostoba tinédzser csitri, aki nem érdemli meg, hogy szeressék.

- Ugye tudod, hogy ennyi volt, Sidney? – kérdezte izgatottan Tanya összecsapva a tenyereit. Ennyi volt? Dehogyis! Még közel sem volt ennyi!