7.fejezet

 

Sziasztoooook. Vége van a szép napjaitoknak. Ez nem lett olyan jó függővég, de mivel reggel van, ezért igyekeztem.:)
Jó olvasást; Jane

7.fejezet

Újbóli viszontlátás

Edward szemszöge:

Reménykedtem abban, hogy ma láthatom végre Bellát, mert az, hogy nem láthattam furcsa hiányérzetet okozott nekem, amit én, és Jasper is furcsa szemmel érzékeltünk. Hiányzott a lány, hiányzott az a két, gyönyörű, és meleg csokoládé barna szempár. Hiányzott a mosolya, hiányzott ő maga, s ez ellen az érzés ellen nem tehettem semmit, úgyhogy a zongorámmal ütöttem el a maradék időt.

Folyamatosan újabb, és újabb dalokra adtam a fejemet, ami  nem is volt rossz döntés, mert Esme, és a családtagjaim - kivéve Rosaliet, aki dühös volt, mert a dalokat Bella miatt komponáltam - mind kitűnő lelkesedéssel hallgatták a dalaimat, és szívesen segítettek. Alice még énekelt is nekem, mikor azt a dalt játszottam, amit neki, és Jaspernek, és az ő szerelmüknek írtam. 

Esme volt talán  a legboldogabb, nagyon örült, s a gondoltai is mind erről árulkodtak.

- Edward, gyere már! - szólalt meg a pöttöm kis kobold húgom úgy nyolc óra tájékában. - El fogunk késni a suliból!

- Megyek. - szólaltam meg, végigsimítottam kedvenc zongorámon - mert azalatt a sok idő alatt nem csak ez az egy volt - s leszaladtam a garázshoz, hogy a szürke Volvómba beülve elfurikázzam a családot a suliba. Carlisle már elment, s vele együtt Esme is elment az árvaházba, mert tegnap este sütit készített az ott lakó, árva gyerekeknek.

Alice most nem volt olyan ideges, elhatározta magában, hogy próbál a fehér foltokon kívül látni, mint ahogyan tegnap is tette az ebédlőben, amikor látta a látomást rólam, és a titokzatos lányról. Csak reménykedhettem abban, hogy ez nemsokára lesz, és hogy Bella lesz az. Hisz minden stimmelt, de amilyen szerencsém van Bella már elköltözött az országból.

Alice rám kacsintott.

- Lesz egy kis meglepetésed a suliban. - mondta vigyorogva, majd Jasper átkarolta a derekát, és beültek az autómba.

Kíváncsian néztem rá, mikor én is beültem.

- Részleteket nem árulok el. - mosolygott a húgom,  majd megnézte a frizuráját a tükörben. Jellemző, nők....

- Kérlek. - néztem rá boci szemekkel. Megrázta a fejét.

- Nem árulok el semmit sem, titok! - védekezett, majd csevegni kezdett Jasperrel.

- Kicsi vagyok, de attól függetlenül nagyon idegesítő. - morogtam. - Törpe.

Csak kuncogott, de nem szólalt meg, inkább nézelődött az ablakon. Rosalie és Emmett a piros BMW-vel mentek a suliba.

- Nem tudjátok miért fél Rosalie a lányoktól? - kérdeztem. Meg akartam kérdezni, mert tegnap komponálás közben hallottam, ahogyan azokat gondolja. Biztos azt hitte, hogy most nem kotorászom a fejében. Pedig úgy volt.

- Állítólag történt valami a plázában. - vont vállat Jasper.

- Mi? - kérdeztem meglepetten.

- Nem tudom, nem láttam. - szólalt meg Alice is. - Csak annyit tudok, hogy Angel valamit csinált Emmettel, tudod a paradicsom vörös hajú lány, Bella húga.

- Értem. - mondtam, majd bekanyarodtam a parkolóba.

- Azóta Rosalie tart tőlük. - mondta, és nekem a szemöldököm egy vonalba feszült. Ez csak véletlen lehet, csak véletlen!

- Mind töprengsz ennyire? - kérdezte összezavarodottan Jazz.

- Nem fontos. - legyintettem, majd leállítottam a motort.

"Remek, Cullenék is itt vannak, nekem már csak ez hiányzott, így nem tudok annyira bevágódni Bellánál, a francba! Le kell, hogy kopjon róla az a Cullen, múltkor sem tudtam beszélni vele" - jöttek felém "suli Casanovája" gondoltai.

Tehát akkor Bella itt van? Biztosan. Ettől izgatottság lángja futott végig rajtam.

- Jó, én nem bírok a közeledben lenni. - morgott Jasper. -Esküszöm neked, hogy néha tényleg türtőztetnem kell magamat, hogy le ne teperjem itt előtettek Alice-t, néha meg olyan ideges vagyok, hogy ha lerombolnám a fél sulit akkor sem lennék egy cseppet sem nyugodt. Ráadásul Rosalie kitörései, és a szomjúság, aw.... - nyögte mindezt egyszerre ki, s én meglepetten pillantottam rá. - Ráadásul még Alice tegnapi idegessége sem tett jót nekem. - Szegény Jasper, erre nem gondoltam.

- Sajnálom. - mondtam bűntudatosan.

- Semmi gond, csak mellőztesd a hirtelen hangulatváltzásaidat. - legyintett vigyorogva. - Amúgy szerintem Bella itt van, mert érzem, ahogyan a fiúk féltékenyen pillantanak a kocsira. - nevetett. - És tudtommal még egy hónap van a bálig, szóval nem hiszem, hogy ezért ilyenek.

- Talál süllyedt. - bólintottam vigyorogva. - Hallom a gondolatokat, szóval én most kiszállok. - vettem ki a kulcsot.

Kiszálltam, és egyből őt pásztáztam a szememmel,  és meg is láttam, ahogyan felém közeledett, s mosolygott azzal a gyönyörű mosolyával az ajkain.

- Szia, te titokzatos idegen. - vigyorogtam, mire elpirult.

- Szia, szépfiú. - köszönt nekem is, és mosolygott. Nem törődött azzal, hogy mindenki minket bámul, hanem inkább beszélt. - Sajnálom, hogy tegnap nem beszéltünk... volt egy kis probléma. De most már minden rendben, és gondoltam most...

- ....beszélgethetnénk? - fejeztem be a mondatot.

Bólintott.

- Olyan, mintha gondolatolvasó lennél, néha. - vigyorgott, mire nekem a mosolyom még szélesebb lett. Alice felé pillantottam, aki kacsintott, majd befelé haladt a suliba.

- Ja, mondták már nekem ezt egy párszor. - vigyorogtam rá, s megeresztettem egy féloldalas mosolyt. Elnyílt a szája, de utána persze becsukta, szeme elhomályosult, s szíve dübörögni kezdett. Ennyire ijesztő lennék számára?

- Értem. - vigyorgott, majd közelebb akart jönni, de megbotlott valamiben, bizonyára egy kőben, s rám esett, de úgy, hogy én is elestem vele együtt.

Elnevette magát, majd mikor a diákok felé pillantott, akkor elpirult.

Farkasszemet néztünk egymással, s elmerültem csokoládé barna szemeiben, s a kis pír az arcában nagyon aranyosnak hatott. 

- Azt hiszem most már éppen leégettük magunkat ezzel a kis balesettel, álljunk fel. - vigyorgott, majd könnyedén felállt, ahogyan én is tettem, leporolta magát, majd mosolyogva fogta meg a könyveit, amiket elejtett. Elviharzott be a suli épületébe, s én mentem utána. 

Már éppen őt kémleltem a szememmel,  mikor egy kéz megfogta a kezemet, és behúzott a kémiaszertárba.

Isabella Swan gyönyörű szemeivel találtam szembe magamat.

- Akartam valamit tenni abban a pillanatban, de nem akartam nézőközönséget. - mosolygott.

- Szerintem a kémiacsöveken kívül itt senki sem bámul minket. - sütöttem el egy idióta poént. Sikerült, mert nevetett.  Bársonyos volt, nagyon jó volt hallgatni.

- Oké, szóval. - mosolygott majd közelebb jött. - Arra gondoltam, hogy ha te is akarod... meg minden akkor...

- Várj, először kérdezni szeretnék tőled valamit. - állítottam meg. Na jó, most legyél nagyfiú, Cullen! Nem hívtam még senkit sem randira, érdekes lesz.

- Rendben, mondjad. - mosolygott bátorítóan.

- Mit szólnál, ha ma este...esetleg....elmehetnénk moziba, aztán meg vacsizni. - mosolyogtam, és belül reménykedtem, hogy igent mondjon. - Mit szólsz?

- Persze! - vágta rá mosolyogva.

- Oké, akkor add meg a telefonszámodat, és felhívlak. - gyorsan megadta a számát, s én mosolyogva mentem az órámra.

Aztán arra lettem figyelmes, hogy valaki két kezét a szememre teszi, és megkérdezi.:

- Na ki vagyok? 

A komihatárt visszatettem 17-re, remélem megírjátok. Remélhetőleg a következő fejezetbe már Puszmó is bekapcsolódik. Írjatok komit PLEASE. Pusz;Jane.