18. fejezet- A telefonhívás

 Sziasztok. Már nagyon régen írtam ide, de nyaralni voltam :) De most visszatértem :D Jane, te adtál szabad kezet :D Én nem adtam volna magamnak :D Na, mindegy :D Nem tudtam aludni, ezért megírtam nektek reggel a fejit :D Komi határ él :D Leloptam a képet oldalról :D Jó olvasást :)

  Kaméleon szemszöge:

Újabb öt nap telt el. Öt szenvedéssel teli nap. Időközben sikerült elköltöznünk a Texasi házba. Bella próbálja tartani a „minden rendben van, jól vagyok” maszkját, de mindannyian tudjuk, hogy ez nem így van. Nem nagyon keresi a társaságunkat, szeret egyedül elvonulni a szobájába. Próbálja tagadni, de mindannyian tudjuk, hogy sírni vonul vissza. Mégis próbál erős maradni a pici miatt. Én nem értek egyet azzal a döntésével, hogy Edward ne tudja meg, hogy nemsokára apa lesz. Bella szerint semmi értelme se lenni elmondani neki, hisz úgysem szeretné. De mi van, ha Edward csak azért mondta, hogy nem szeretne gyereket, mert azt hitte, hogy nem lehet neki? Ez sem kizárható tényező. De Bella miért is kérdezett volna rá? Á, minek! Túl forrófejű. Hamar felkapja a vizet, és olyankor se nem lát se nem hall. Már említettem ezt neki párszor, de leintett, hogy ne szóljak bele.

- Már megint Belláékon agyalsz? – Húzott vissza a valóságba Kín hangja. Hát igen! Az utóbbi időben állandóan ezen a problémán rágódom. Végre kettesben lehetnénk, de én még ezt is elrontom. Rajtunk kívül csak Bella tartózkodik még a házban. Természetesen ő a szobájában. Alvás címszó alatt.

- Ne haragudj! Mostanában alig törődtem veled, és még most is elrontom a pillanatot. – Bújtam hozzá restelkedve.

- Nem haragszom. Rád sohasem tudnék haragudni. – Ölelt át. Mivel érdemeltem én ki ezt a pasit? Fel nem foghatom. Összebújtunk és csendbe burkolóztunk. Nem is kell ennél több.

- Tudod – szólalt meg váratlanul Kín – én nem szeretek beleavatkozni mások magánéletébe, de engem is aggaszt Pyro. Alig eszik, folyton magányra vágyik. Teljesen össze fog omolni idővel. Haragszom arra az idiótára, sőt, kifejezetten meg tudnám ölni, amiért ekkora baromságot hordott össze, de Pyro-nak szüksége van rá. Szerintem találhatna jobbat is Edwardnál, de ha neki ő kell, akkor ezen nem tudunk változtatni.

- Mit akarsz ezzel mondani? – Pillantottam fel rá. Lélegzetvisszafojtva vártam válaszát.

- Hozzuk őket össze! Tudod, hogy nem vagyok ezeknek a kis magánakcióknak a híve, de nem akarom továbbra is így látni Pyro-t. – A legcsúcsabb pasi az enyém. Ott csókoltam, ahol csak értem.

- Elég lesz. – Szakította meg mosolyogva tevékenységem. – Inkább találjuk ki, hogyan csináljuk.

- Már van is egy ötletem. De ahhoz meg kell szereznünk Pyro mobilját. – Felpattantam a kanapéról, majd Bella szobája felé vettem az irányt. Most az egyszer azért imádkoztam, hogy tényleg aludjon. A szobája előtt megtorpantam, majd lassan benyitottam. Az ágyán feküdt, szemei lecsukva.

- Pyro – szólítottam meg suttogva. Nem ébredt fel. Akkor ezek szerint tényleg alszik. Felsóhajtottam. A mobil az éjjeliszekrényen volt. Egy kis nehezítés. Lábujjhegyen odalopóztam, majd elemeltem. Még mindig nem ébredt fel. Szegény nem festett valami túl jól. Arca meggyötört volt. Nem sokat aludt az utóbbi időben. Az akció befejeztével kisomfordáltam a szobából, majd visszasiettem Kínhoz.

Edward szemszöge:

Amióta Bella elment, a napok összefolytak számomra. Amióta kilépett az életemből, nincs miért élnem. Mégse jutott még egyszer sem eszembe az öngyilkosság gondolata. És hogy miért nem? Szenvedni akartam. Szenvedni, amiért nem tudtam boldoggá tenni azt a nőt, aki a világon a legtöbbet jelentette számomra. Mit jelentette? Még mindig ugyanígy érzek iránta, és ez az érzés sohasem fog megváltozni. Mindig is övé lesz a szívem. És nemcsak képletesen értem. Amikor kilépett azon az ajtón, magával vitte a rég nem dobogó szívem is. A szívet, amiről azt hittem, hogy sohasem lesz képes szeretni. De elcsesztem. Én még erre sem voltam képes. Belülről vérzek, és ez a fájdalom nem akar elmúlni.

- Köszönjük, hogy figyelsz ránk. – Hallottam meg Rosalie hangját. Riadtan kaptam fel a fejem. A nappaliban ültem a családommal. Hogy jutottam ide?

- Azt még megértem, hogy a csajok shopping tervei nem igazán kötnek le, de hogy a baseball sem? Buzi lettél? – Vágott oldalba Emmett. Még ilyenkor sem képes befogni. Nagyon is jól tudja, hogy min megyek keresztül, de még most is szórakozik rajtam. Jelen pillanatban azonban semmi kedvem sincs belefolyni a kisded játékába. Inkább némán meredtem magam elé.

- Elég volt! – Csattant fel Rosalie. – Eddig mindenki elnézte neked a viselkedésed, de most betelt a pohár. Nem mi tehetünk arról, hogy elcseszted Bellával.

- Rosalie…

- Hadd mondja csak. – Intettem le Esme-t. Ennél jobban már amúgy sem süllyedhetek mélyebbre. Ő pedig legalább kiadhatja magából. Nővérem továbbra is mondta a kis mondókáját, de én nem hallottam meg. Az utóbbi napokban ezt a fantasztikus képességet sikerült tökéletesen elsajátítanom. Furcsa, hogy Carlisle is itthon van. Egyáltalán milyen nap van ma? Mondjuk, nem mintha sokat számítana. Néha bólogattam is, jelezvén Rosalie-nak, hogy egyetértek vele.

- Edward – integetett a szemem előtt Alice. „ Nem tudom, miről maradtam le” arcot vágtam.

- Telefon – válaszolta meg, ki nem mondott kérdésem. Tényleg, nekem olyanom is van. Kivettem a zsebemből a kütyüt. Majdnem elejtettem, mikor megláttam a kijelzőn a hívót. Gyermeki izgalommal nyomtam meg a fogad gombot.

  Kaméleon szemszöge:

- Biztos vagy benne? – Kérdezte meg tizedjére is Kín. Szerinte mi változott az előbbi 9 igenem után? Férfiak! Megkerestem a számot, benyomtam a hívásgombot, majd vártam. Bella csak ne most ébredjen fel. Ha ez kiderül, nekünk végünk.

- Bella? – Hallottam meg Edward izgatott hangját.

- Nem Bella vagyok, hanem Kaméleon. – A vonal túlsó végén sóhajtottak. Ez egy fájdalmas sóhaj volt.

- Nincs sok időm. Azért hívtalak, mert valamit tudnod kell. Bella szeret téged. Csak hazudott neked. – Kezdtem el hadarni.

- Miért hazudott volna? – Szólt közbe Edward. Miért nem tud egy percig csendben maradni? Nincs időm bájcsevegésre. Csak a tényeket akarom közölni, erre beleszól.

- Mert terhes. – A vonal másik végén síri csend állt be. Megszakadt volna a vonal?

- Itt vagy még? – Kérdeztem néhány másodperc csönd után.

- I…igen – kezdett el dadogni. A vámpírok ennyire beszariak lennének?

- Folytatom. Szóval terhes tőled. De te kijelentetted, hogy nem szeretnél gyereket. Ezért hazudott neked. Nem akarta a nyakadba varrni a picit.

- És jól van? Hol vagytok? Azonnal odamegyek.

- Tedd le a telefont! – Hallottam meg Bella hangját. A lépcső tetején állt, és igencsak dühös pillantásokat küldött felénk. Döbbenetemben képtelen voltam bármit is cselekedni.

- Tedd már le! – Ordított rám. Továbbra sem mozdultam. Kín kikapta a kezemből a készüléket, és a beszélgetés megszakadt.

  ( Edward szemszöge)

- Tedd már le! – Hallottam meg Bella hangját, majd a vonal megszakadt. Mi? Ne, csak kérlek ne most. Visszahívtam Bellát, de semmi. Nem vették fel. Majd egy idő után ki is kapcsolták a telefont. Miért velem történik mindez? Istenem! Apa leszek. Ez a tény mindenen változtat. És szeret engem. Bella szeret. Csak az én ostobaságom miatt ment el. De csak azért mondtam, hogy nem akarok gyereket, mert nekem elméletileg nem lehetne. De a jelek szerint mégiscsak lesz. Ez csoda. Lehet, hogy lesz egy Bella kicsiben? Az fantasztikus lenne.

- Ez egyáltalán lehetséges? – Fordult Rosalie Carlisle felé.

- Még nem hallottam ilyesmiről. De ha ez tényleg igaz, akkor muszáj megkeresnünk Bellát. Ki tudja milyen hatással lesz a szervezetére a kicsi. Mellesleg az sem elfelejtendő tényező, hogy Edward vámpír, Bella pedig mutáns. Senki nem tudhatja, Bella mit is hordoz pontosan a szíve alatt. – Állapította meg orvosilag Carlisle. Ez engem most nem érdekel. Jelenleg meg szeretném őket találni.

- Szóval elszórtad a magjaidat? – Vigyorodott el Emmett. – De akkor hogy fogják hívni a kicsit? Tánpír? – Röhögött a saját viccén. Még ilyen komoly helyzetben sem képes befogni a száját?

- Fogd be! Jelenleg mindenáron meg kell találnunk Belláékat. Valaki valami ötlet? – Fordultam a család felé. Percekig csak hallgattak. Nem bírom ezt a várakozást. Felálltam, és járkálni kezdtem. Mit agyalnak ennyit? Egyszerűen induljunk a keresésükre és kész. Engem megöl az ideg. Ők hogy képesek csendben maradni? Fel nem fogható ép ésszel.

- Befejeznéd? Kikészítenek az érzelmeid. – Üvöltött rám Jasper. Még sohasem láttam ilyennek. Lehet, kicsit idegesítő vagyok? Jelen pillanatban még ez sem érdekel.

( Kaméleon szemszöge)

Bella továbbra is némán állt a lépcső tetején. Miért nem csinál valamit? Kezdjen el kiabálni, vagy csapkodni, csak ne hallgasson. Kikészít a hallgatása.

- Pyro? – Szólaltam meg végül én. Eddig bírták az idegeim.

- Igen? – Nézett rám kérdőn.

- Mondanál valamit? – Keltem ki magamból. Elvesztettem a kontrollt magam felett.

- Mégis mit mondjak? Hogy köszönöm, amiért hátba támadtatok? Hogy voltatok képesek felhívni? Hisz tudjátok, hogy mit mondott. Azt hittem, ennyi évvel a hátunk mögött, hogy kitartunk egymás mellett. Egy családnak tartottam magunkat. De ti elárultatok. Inkább ő, mint én? Hát már senkiben sem bízhatok meg? – Kezdett el dühösen lefelé lépkedni.

- Vigyázz… - kiáltottam hiába. Megcsúszott, és elkezdett lefelé gurulni a lépcsőn.